A tea világszerte ismert ital, szinte minden országban kialakult fogyasztásának helyi változata. A teázás azonban nagyon személyes dolog, amit csak úgy tehetünk magunkévá, ha saját magunk tapasztaljuk meg az élő hagyományt. Most Világjáró Évi útinaplójából megtudhatod, hogy mit lát egy tearajongó világutazó, milyen is a tea szűrőjén keresztül szemlélni a világot.
1.
A munkámból adódóan sokat utazom, sok országban megfordultam, sokféle embernek sokféle szokásával találkoztam. Európa, Afrika, Ázsia országaiban jártam, és alkalmam volt megfigyelni a helyi szokásokat, ahogy ott élnek, ahogy a mindennapjaikat szervezik, és amiből a mindennapi étkezésük áll. Ugyanolyan természetes, hogy Kenyában a lencsefőzeléket kézzel eszik, mint hogy Dániában a szendvicset is késsel villával fogyasztják, vagy hogy a finnek tejet isznak az ebédhez, és a japánok a lazacot nyersen tálalják.
De ebben a nagy kavalkádban, az étkezési szokások sokaságában vannak ételek és italok, amit a Föld minden országában fogyasztanak, mindenhol értékelnek, és szeretnek, ilyen például a tea. Ittam fekete teát Angliában a reggelihez, ittam zöld teát Kínában a forgóasztalos vacsoránál, fűszeres, illatos forró teát a Hamburgi karácsonyi vásárban, hideg gyümölcsteát Tenerife sziklás tengerpartján, szürcsöltem narancsos vörös teát munka közben, és élveztem a málna és fenyő illatú fehér teát egy meghitt beszélgetés alatt.
Kinek ne lenne véleménye a teáról, legyen az fekete, zöld, vörös, fehér, gyógytea vagy gyümölcstea, vagy a fogyasztásról, a teával kínált teasüteményekről, vagy a tea ízesítőiről, mint méz, cukor, édeske, tej, vaj, citrom stb. Nos, ezekről az élményekről, utazásaim során szerzett teával kapcsolatos tapasztalataimról fogok beszámolni az elkövetkező részekben.
2.
Gyermekkorom tea kultúrája elég szegényes volt. Akkor nem lehetett venni különleges ízesítésű teákat, tea keverékeket, így aztán nem annyira élvezeti cikk, mint inkább mindennapi ital volt. Akkor még azt hittem, hogy a teát főleg a beteg emberek isszák, és gyógyító erőt tulajdonítottam neki. Többnyire fekete teát, ahogy hívtuk orosz teát, főztek le, és a bögrében ízesítették sok cukorral és citrommal, amitől kivilágosodott a színe. Szokás volt háztartási kekszet beleaprítani, vagy mártogatni, aminek az ízét most is érzem a számban.
Gyümölcsteához csipkebogyót és málna ágat szedtünk az erdőszélen, köményt, ánizst, kamillát és mentát a mezőn, cseresznye szárát szárítottuk, de az akkori öregek sok gyógynövényt ismertek, és sok betegséget gyógyítottak vele. Tudták, hogy a lósóska tea jó makacs hasmenésre, a kömény és ánizs tea gyerekeknek hasgörcs ellen, a kamilla fertőtlenít, és a csipkebogyóban sok a C-vitamin.
Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy a teát másképp is lehet fogyasztani, mint ahogy a szülői házban láttam. Mesélték, hogy a háború alatt az orosz katonák, akik megszállták a várost úgy itták a teát, hogy a foguk közé fogtak egy szem kockacukrot és azon keresztül szürcsöltek a forró fekete teát. És arról is beszélt az angol tanárnő, hogy a ködös Angliában az emberek minden nap teát isznak, tejjel ízesítve. De ezek mesék voltak, akkor még nem vált számomra valósággá.
3.
Az első élményem, ami a teával való viszonyomat megváltoztatta az az angolokhoz kapcsolódik. Olvastam, tanultam az angolok 5 órai teájáról, amit egy rituálénak, egy misztikumtól övezett szertartásnak képzeltem. Persze akkor még nem tudtam, hogy a nyírkos brit időjárás miatt fogyasztanak állandóan forró teát. Úgy képzeltem, hogy ők igazi tea gurmanok, hiszem minden nap délután ötkor leülnek a szalonban, hogy elfogyasszák a gőzölgő, illatos tea különlegességet, amit kevés tejjel vagy tejszínnel ízesítnek és ropogós teasüteményt majszolnak mellé.
Amikor aztán az első angol kolléga ellátogatott Magyarországra végre alkalmam nyílt autentikus forrásból megtapasztalni az igényes angol tea fogyasztást. A cég, ahol voltunk kitett magáért, felsorakoztatott sokféle feketetea filtert, híres, és ismert márkanevűeket, különlegeseket és hétköznapibbakat. És akkor megkérdeztem az angolt, hogy melyik a legjobb feketetea, neki, egy igazi teaivó szakértőnek. Amire felhúzta a szemöldökét, széttárta a kezét, és azt mondta, mindegy, csak legyen hozzá egy kis tej. Amit akkor éreztem, azt hiszem erre mondják, hogy egy világ omlott össze bennem. Mert én, akinek a gyerekkora szegényes teakultúrával jellemezhető, még én is különbséget tudtam tenni feketetea és feketetea között, és akkor ő. a legendás 5 órai teán felnőtt angol, nem?
4.
Azon az emlékezetes találkozáson az angol kolléga hiába unszolt, hogy kóstoljam meg a fekete teát tejjel, mert akkor még nagyon idegenkedtem tőle, bár bevallom ma már szívesebben iszom én is tejjel a teát, mint citrommal. Amikor Kenyában jártam, akkor kóstoltam meg először a tejes teát.
Minden nap délelőtt egy kis uzsonnát készítettek nekünk, frissen sült samosa-t hozott a szakács egyenesen a konyhából, illatos zöldségekkel vagy hússal töltve, mellette tea fű, és egy termoszban a forró víz, ami fele-fele arányban tejjel volt keverve. Próbáltam üres forró vizet szerezni, de nem sikerült. Azt mondták a helyiek, hogy náluk csak a nagyon szegény emberek isszák tej nélkül a teát, nagy szégyen lenne, ha egy vendégnek üres vizet kínálnának. Így hát kénytelen voltam megkóstolni a fekete teát tejjel. Kenyában kiterjedt tea ültetvények vannak, saját tea fajtát termesztenek, ami önmagában is különleges, de ez a tejjel ízesített tea nagyon finom volt. Elvette a tea karcoságát, telt ízt adott neki és teljesen elfeledtette a régi citromos tea ízét, amiben háztartási keksz darabok úsztak.
Amikor letelt az egy heti munka szombaton korán reggel közösen elmentünk egy Nairobi melletti szafarira. Nagyon korán indultunk, mert az állatok vonulását csak reggel és este lehet megfigyelni, amikor mennek a vízhez inni. Nap közben nincs látnivaló egy szafarin, az állatok elbújnak hűsölni és pihenni. Hajnalban lehetett látni oroszlánt, zsiráfot, zebrát, páviánt, és sok más állatot. Amikor a szafariról kijöttünk, útban a strucc farm felé megálltunk reggelizni, és ott már magamtól is teát kértem, kávé helyett. Megtanultam élvezni a teát.
5.
Amikor a mostani házunkba költöztünk, számunkra hirtelen megnőtt a tér. Azok a tárgyak, amelyek addig dobozokba összecsomagolva várták, hogy méltó helyre kerüljenek, új szokásokat hoztak az életünkbe. Ilyenek voltak a díszes porcelán teáskészletek is amelyeket ajándékba kaptunk rokonoktól, vagy éppen mi vásároltuk, de nem volt hely a vitrinben vagy szekrényben, hogy elő tudjuk őket venni.
Kicsomagoltuk a fehér-kék csészéket, aminek a tetejét arany csík szegélyezett, meg a teáskészletet amit madarak díszítettek, elrendeztük a csészealjakon, és szinte kínálta, hogy mi is teázzunk, szertartásosan, megadva a módját s rászánva az időt. Bejártuk a teázókat felfedeztük, hogy lényegesen többféle tea van, mint amit addig ismertünk, és elkezdtünk otthon teázni. Vettünk fehér teát, és vörös roibos teát, vettünk narancs illatú teát és fenyő illatú teát, zöld teát, és gyümölcsteát.
Megtanultuk, hogy a teafőzésnek, forrázásnak szabályai vannak. Van tea amit forrázni kell, és van amit áztatni. Van amit hosszan kell a vízben tartani és van aminek nem tesz jót ha hosszan áztatják. A boltokat jártuk különleges teasütemények után, csokoládés kekszek, fehércsokoládés nápolyik, lekváros linzerek, csokidarabos és aszalt gyümölcsös cookies, és még sok más került akkor a teázó asztalunkra. Az egész család nagy élvezettel várta ezeket a közös teázásokat, beszélgettünk meghitten, csak mi négyen kizárva a világ zaját és baját.
Erről Kosztolányi Dezső verse jut eszembe:
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani, ……..
lehet-e némán teát inni véled
rubin-teát és sárga páragőzt?
6.
Törökországban két városban is jártunk, Istanbul-ban és Bursa-ban. Istanbulban lehetőségünk volt elmenni a híres bazárba, ahol annyi áru volt, amennyit addig még egy helyen nem láttam. Ruhafélék, bőr kabátok, táskák és selyem sálak, temérdek arany ékszer, vastag nyakláncok és karkötők. A sok fűszer félig kibontott zsákokban állt és mellette-közte a sokféle tea, teakeverék, gyümölcs tea és gyógytea. A bakhlava többszintes tálon állt és folyt le a méz egyik szintről a másikra. Törökméz, rahát, és sok más édesség, egymás mellé halmozva. Helyben sült húsokat és kebabot kínáltak, amitől a bazárban különleges illat terjengett. Az imám hangosan énekelt egy erkélyen, az emberek lökdösődtek, vitatkoztak és alkudoztak.
Bursába komppal mentünk át, mint kiderült van, aki napi szinten így ingázik a két város között. Bursa egy ipari város, itt jobban szembe tűntek a helyi szokások. Ahogy a helyiek mondták ez a kebab bölcsője, és méltán voltak büszkék rá, mert valóban a legfinomabb kebabot ettük ott. A cégnél, ahova mentünk volt egy fejkendős ifjú hölgy, akinek szemel láthatóan a napi feladataihoz tartozott, hogy teával kínálja a vendégeket és kollégákat. Kétrészes szamovárban főzte a teát és fél óránként körbe járt vele. Nagy meglepetésemre ezt az erős fekete teát nagyobbacska pálinkás poharakban szolgálta fel. Annyira erős tea volt, hogy a kiürült pohár falán megtapadt a tea. Én egy adagnál többet nem tudtam meginni, de helybéliek 4-5 pohárral is megittak egy nap és hozzá erős cigarettát szívtak.
Este elmentünk az étterembe, a cég vezetősége hívott meg, de nem csak minket, hanem a saját alkalmazottjaik közül is többet, úgy 20-an lehettünk. Hosszú asztalnál ültünk, és voltak fiatalok is meg közép korúak is. Az ételt ők rendelték, legalább 8-10 fogás volt, hozták egyik tálat a másik után, főleg halakat. Úgy a harmadik fogásnál a zenészek is az asztalunkhoz jöttek, húzták a helyi dalokat és az asztaltársaság vidáman énekelt velük, korosztálytól függetlenül. Italként rakit ittunk, és az érdekessége az volt, hogy vizespoharat hoztak hozzá. Nálunk mindez fordítva van, a teát szolgálják fel vizespohár nagyságú bögrében és a pálinkát kis poharakban. Persze mindenre van magyarázat, a törököknél a tea erős, a raki gyenge és még azt is feltöltik vízzel.
7.
Japánban a zöld teának igazi kultusza van. Szinte bármilyen édességet lehet venni, amit zöld teával ízesítnek. Van zöld teával készült matcha, csokoládé, cukorka, gumicukor, nápolyi, keksz, sütemény, torta, fagylalt és minden, amit el tudunk képzelni és az is amit nem. Az üzletek polcain rengeteg ilyen áru van. De a fiatalok tea fogyasztása már közelről sem ennyire elhivatott a zöld tea iránt.
A cégnél ugyan kínáltak teát, de olyat, amit az automatából lehet venni. Arra nincs idejük, hogy teát főzzenek munkaidőben. Este az étteremben kínáltak teát, de ott is sok fiatal volt, aki inkább sört ivott a vacsora mellé. Pedig a vacsora nagyon is japán volt, nyers lazac, nyers vörös tonhal szója szósszal és wasabival, tengeri hínár, rántott rákok, és a Shabu-shabu leves, amit az asztalnál főztünk, tengeri hínárral, nyers hallal, friss zöld hagymával, enoki gombával meg piros hínárral. Desszertnek zöld teával készült fagylalt volt.
De ezt már ismertem a repülőről, mert ott is ilyen fagylaltot szolgáltak fel, zöld tea ízesítésűt. Egyébként a repülő nagyon modern volt. Első osztályon utaztam, egy Airbus360-as gépen, kb 11 órát. Amint beszálltunk, még mielőtt a gép felszállt volna már hozták a pezsgőt és narancslevet, meg kis csomag sós krékert. Az ablak mellett egy sor szék volt, középen kettő, és az ülések között elválasztó, minden ülés előtt saját TV-vel, amit a székbe süllyesztett távirányítóval lehetett kezelni. Az ülést le lehetett engedni teljesen vízszintes állapotba, és ággyá alakítani, a párna és takaró egy légmentesen zárt tasakban volt a széken, és adtak egy pipere táskát szappannal, fogkefével, fogkrémmel, fésűvel meg borotvával.
Az ételeket étlapról lehetett kiválasztani, vacsorára 8 ételből 4 fogást, reggelire 3 változatból lehetett kérni. Volt előétel füstölt lazaccal és volt rák mártásban, volt tofu zöldséggel és volt miso leves. Volt távolkeleti vacsora, volt marhahús zöldséggel, csirke tésztával és hal rizzsel. Csak vegetáriánus étel nem volt. Desszertnek hoztak sajttálat, belga csokoládét, zöld tea ízesítésű fagylaltot és gyümölcsöt. Italnak bármit lehetett kérni, whiskyt, gint, vodkát, sört, fehér és vörös bort, pezsgőt, rostos és szénsavas üdítőt. Kínáltak kávét és teát, úgy hogy a forró vizet hozták ki és a sokféle teafiltert egy nagy lapos dobozból kínálták. A személyzet nagyon figyelmes volt, bár amikor hajnali 5-kor a stewardess felköltött, hogy megkérdezze nem kérek-e valamit, és reggel 6-ig ezt még háromszor megismételte, akkor azt kívántam, hogy bárcsak ne lenne ennyire figyelmes.
8.
Sok ázsiai országban, így Kínában is a teát víz helyett kínálják. Általában zöld teát fogyasztanak, nincs erős vagy jellegzetes íze, valóban lehet víz helyett fogyasztani. Kis porcelán pohárban kínálják, azért pohár, mert a kínai csészének nincs füle, és alakra is inkább hasonlít a mi poharunkhoz. Shenzhenben amikor voltam nagy meleg volt, páradús levegő, de mindenki teát vagy meleg vizet fogyasztott.
Kértem, hogy hozzanak nekem egy palack hideg vizet, de a leghidegebb, amit tudtak szerezni az is szobahőmérsékletűnél melegebb volt. Azt mondták, hogy szerintük nagy melegben meleg teát kell inni, mert az egészségesebb, mint a hideg víz. Shezhenben kaptam egy doboz fekete teát, amit az egyik helyi ember családja termeszt. Azt mesélte, hogy nagy tea ültetvényük van, és a család egyik fele ezzel a tea termesztéssel és kereskedelemmel foglalkozik. Valóban különleges ízű fekete tea, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Shanghaiban elmentem egy hipermarketbe, mert szerettem volna vásárolni néhány helyi terméket, hogy a családnak elhozzam Kína ízeit. A bevásárló kocsi már gondot jelentett, mert nekem nem volt fémpénzem, és a kínai kolléganőmnél nem volt készpénz egyáltalán. Azt mesélte, hogy ő csak kártyát használ, és a legtöbbször internetről vásárol, még élelmiszert is. Az áruházban nagyon sok olyan termék volt, ami nálunk is megtalálható, pl. Kotányi fűszerek voltak egy polcra kirakva, meg tokaji bor.
Volt három asztal amit először nem is értettem mi van rajta, csak amikor közelebb menten láttam, hogy szárított virágok, gyógynövény füvek, és tea alapanyagok voltak felhalmozva, egyszerűen kiöntve az asztalra. Kis lapáttal lehetett tasakba szedni a szárított füveket és virágokat és a pénztárnál lemérték. Nekem ez is olyan ellentmondásos volt mint minden Shanghaiban. Egyfelől a modern világ embere nem használ készpénzt, másfelől a szárított tea alapanyagok úgy álltak az áruházban mint nálunk a krumpli vagy a hagyma.
Világjáró Évi
