A legtöbb ember el szokott merengeni a saját személyiségén, hogy mit miért tesz és ennek lehet-e előre meghatározott oka. Hiszen egy rakás döntés során tudatosítjuk magunkban, hogy ezt a kedvesünk/szüleink/barátaink máshogy tették volna. Mi mégis úgy döntünk, ahogy. Most a Teapalota egy személyiségteszttel készült Neked, amit ha kitöltesz, megtudhatod, milyen is vagy valójában, sőt, teát is ajánlunk a személyiségedre szabottan! A teszt a Carl G. Jung által megállapított 12 archetípuson alapszik, és ugyan sokat elárul rólad, de csak szórakoztató jellegű, az eredményt ne tekintsd tudományosnak!
Személyiségünk nem fekete-fehér, mindannyiunkban különféle személyiségjegyek élnek és vannak kölcsönhatásban, amelyeket képes a tea összhangba hozni.

Mik azok az archetípusok?
Carl Gustav Jung 1985-1961-ig élt és munkássága során maradandót alkotott a pszichológia, pszichoanalízis terén. Fő fogalmai a kollektív tudattalan és az archetípusok voltak, amelyek szemlélete szerint szorosan összefüggnek egymással.
Jung szerint a kollektív tudattalan olyan dolgokat tartalmaz, amelyek nem az egyén emlékei, hanem örökletesen az emberekhez tartoznak. A mítoszokban található elemek, az álmok, a hallucinációk és a téveszmék gyakran vallásos tartalmúak és hasonlóképpen jelennek meg az egyének számára. Ezek az archetípusok. Hogy könnyebb legyen elképzelni, egy ilyen archetípus az élet, mint út. Ezek a közös archetípusok Jung szerint azért léteznek, mert az emberiség rendelkezik egy általános, közös tapasztalattal az életről, halálról, anyáról és a többiről. Ezek segítenek rendszerbe foglalni az egyéni tapasztalásokat is. Az archetípusok sokszor szimbólumokként jelennek meg, és akkor kerülnek felszínre, amikor az embert valamilyen sokkszerű élmény éri, amikor rádöbben a saját végességére és kiszolgáltatottságára. Jung szerint az archetípusok pedig az egyes emberek személyiségét is meghatározzák, ezekből 12-t állapított meg.

Az analitikus több különböző személyiség részt különböztetett meg, például a personát (aminek az ógörög eredetije maszkot jelentett). A persona az a szerep, amit a többi emberrel való érintkezéskor játsszunk. Az árnyék viszont egy olyan személyiségrész, amely a personával ellentétes dolgok gyűjtőhelye, és nagyjából a tudatalattinak felel meg, de nem mosható teljesen össze vele. Ezen felül az animát, a férfiban élő nőt és az animust, a nőben élő férfit is megkülönböztette. Ezek teszik lehetővé szerinte, hogy párt találjunk. Sőt, emiatt érezzük úgy, amikor megtaláljuk az igazit, hogy már ősidők óta ismerjük.
Azzá válsz, amit iszol. Mint ahogy a parfümmel is megváltoztatod a saját hangulatod és a másokra gyakorolt hatásod, a tearutinod is segít kiegyensúlyozni a személyiségjegyeid, és elérni az összhangot. A teák harmóniát teremthetnek a persona és az árnyék személyiségrész között.
Az archetípusok megállapítására több tesztet is találhatsz a neten, de a legegyszerűbb az, ha megtekinted listánkat és kiválasztod, ezek közül melyik kijelentés illik a leginkább rád, de ne görgess lejjebb, mert ott lesznek a megoldások! Fontos előre leszögezni, hogy az archetípusok nem a személyiséged kőbe vésett részei, az életed folyamán többször is alakulhatnak és átfedések is lehetnek közöttük. Ha azonban kideríted, hova tartozol éppen, az erősségeid és gyengeségeid is jobban felismerheted!
- Fontos, hogy minden nap tanuljak valami újat.
- Ki kell emelkednem a nagy átlagból.
- Mások jóléte ugyanolyan fontos/fontosabb, mint az enyém.
- Csak a győzelem számít.
- A szerelem mindenek előtt!
- Mindent megteszek, hogy elkerüljem a csalódást.
- Bármire képes vagyok, hogy elérjem az álmaim.
- Senki sem szólhat bele, hogyan élek.
- Az élet napos oldalát nézem.
- A világ minden pontját látni kell!
- Nem telhet el nap nevetés nélkül!

Lássuk a megfejtéseket!
- Fontos, hogy minden nap tanuljak valami újat. – A bölcs
- Ki kell emelkednem a nagy átlagból. – Az alkotó
- Mások jóléte ugyanolyan fontos/fontosabb, mint az enyém. – A gondoskodó
- Csak a győzelem számít. – A hős
- A szerelem mindenek előtt! – A szerető
- Mindent megteszek, hogy elkerüljem a csalódást. – Az árva/átlagember
- Bármire képes vagyok, hogy elérjem az álmaim. – A varázsló
- Senki sem szólhat bele, hogyan élek. – A lázadó
- Az élet napos oldalát nézem. – Az ártatlan
- A világ minden pontját látni kell! – A felfedező
- Nem telhet el nap nevetés nélkül! – A bohóc
Ha egyelőre bizonytalan vagy az archetípusodban, válaszd ki az alábbi állításokból azt amelyik ezek közül a legnagyobb félelmed!
- Gyengeség
- Véletlenszerű negatív következmények
- Egyedüllét
- Unalom
- Tehetetlenség
- Büntetés
- Elhagyatottság
- Középszerűség
- Káosz
- Csapdábaesés
- Önzés
- Megtévesztés/tudatlanság

A legnagyobb félelmed alapjánt tehát a következő archetípusba tartozol:
- Gyengeség – A hős
- Véletlenszerű negatív következmények – A varázsló
- Egyedüllét – A szerető
- Unalom – A bohóc
- Tehetetlenség – A lázadó
- Büntetés – Az ártatlan
- Elhagyatottság – Az árva/átlagember
- Középszerűség – Az alkotó
- Káosz – Az uralkodó
- Csapdába esés – A felfedező
- Önzés – A gondoskodó
- Megtévesztés/tudatlanság – A bölcs
Ha a két rövidke tesztben más-más archetípus jött ki, ne aggódj, a lenti leírásokból úgyis magadra ismersz majd! Most pedig lássuk, hogy melyik archetípusnak, milyen tulajdonságai vannak!
Mindannyian lehetünk kerülhetünk szerepbe, hosszabb-rövidebb ideig, de ez akár az életünket meghatározó szereppé is válhat, sőt akár mind a 12 archetípussal is tudunk azonosulni, hosszabb, rövidebb időre életünk során. Ráadásul olyan élethelyzet is akad, amikor belekényszerülünk egy-egy szerepbe. Fentebb említettük hogy Jung több személyiség részt különít el bennünk. A tea a bennünk rejlő többes személyiséget, a personát és az árnyékot képes harmonizálni, mert a tea személyisége is ilyen. Egyszerre ad fizikai- és lelki erőt.
Légy Önazonos, és kiegyensúlyozott! Lássuk milyen élethelyzetben mit adhat egy csésze tea:

A gondoskodó
Anyai védelmet nyújt a körülötte lévő embereknek, attól érzi jól magát ha gondoskodhat másokról. Mindenkit szeretne megvédeni, mindenkit szeret. Szeretetnyelve, hogy másokon segítsen, az önző embereket kerüli. Gondoskodó, nagylelkű, nagyfokú empátiával rendelkezik, de ha nem figyel, sokszor előfordul, hogy naivitását kihasználhatják.
Főállású édesanyák, édesapák, szociális munkás, pszichológusok, szociológusok, fodrászok, kozmetikusok személyisége jellemzően a gondoskodó típus.
A gondoskodó teatársai: a rooibos típusú teák
A roiboos tea biztosítja saját és környezete egészségét szépségét, és nyugodt álmát!
A gondoskodó típusú ember teája azért a rooibos, mert ez a tea gondoskodik a te és mások egészségéről, szépségéről és akár már újszülött kortól fogyasztható. A rooibos segít egyszerre adni és kapni!
Különösen kisgyerekeseknek ajánlott. A rooibost újszülött kortól lehet fogyasztani. Nehezen alvó babáknak, vagy a hasfájósoknak, nyugtatásra, vagy fájdalomcsillapítóként akár újszülött kortól adható. Ásványi anyagokban és vitaminokban az egyik leggazdagabb tea. Különösen magnézium tartalma kiemelkedő.
“Ne feledjük, egy anya sosem lehet beteg“ – halljuk sokszor. A rooibos segít, hogy ne csak családanyaként állj helyt, feltölt energiával. És akár a munkádban, a sportban, művészetekben szeretnél feloldódni, a rooibos kiváló társ.
A rooibos tea megéri az árát, csodát tesz a száraz bőrrel és hajjal, kúraszerű alkalmazása a hajhullásra is gyógyír.
A Teapalota a Vörös Rooibost és Citromfüves ribizli rooibos teát ajánlja a Gondoskodó típusú emberek számára!

Az uralkodó
Ez az archetípus az igazi, klasszikus értelemben vett vezető személyiség. Bármilyen szituációt meg tud oldani, szereti és tudja is kézben , kontroll a alallatt tartani az embereket. Az a célja, hogy sikeres közösséget hozzon létre, követői/beosztottjai pedig elfogadják. A káosztól fél, de közben le is nyűgözi. Felelősségteljes személyiség, ezért ideális vezető, politikus vagy menedzser válhat belőle.
Az uralkodó teatársa: a Pu-erh tea
A Pu-erh tökéletesen váltja ki akár a kávét is. A Pu-erh megadja fogyasztójának az erőt, energiát, emellett csökkenti a szorongást és a stresszt, ami a sok felelősségtől az uralkodó vállán nyugszik. A Pu-erh, akár a jó bor, magában hordozza a bölcsességet is az erő mellett.
Az Uralkodó számára a Pu-erh fekete teát és a Pu-erh fitness teát ajánljuk a Teapalota kínálatából! Ha fogyni is szeretnél, vagy fontos szempont a zsírégetés, akkor utóbbi tea az igazi társad!

Az alkotó
Vágyik a szabadságra és szereti az újdonságokat. A dolgokat új szempontok szerint értelmezi, más megvilágításban látja, mint a többiek. Azt vallja, hogy ha valami elképzelhető, akkor megvalósítható. Az alkotó értékes és időtálló dolgot szeretne létrehozni. Okos, jó a humora, képes önállóan dolgozni, kreatív és hatalmas a képzelőereje. A tökéletességet tartja a szem előtt. Az alkotóból tudós, feltaláló, művész, zenész vagy író szokott válni.
Az alkotó teatársa: a matcha tea
A Lucky Matcha segít az Alkotót a fókuszon maradni. Így az alkotás másnap is tetszeni fog, hiszen a matcha friss és mégis selymes íze, koffeintartalma kellő változatosságot biztosít a kalandok és újdonságok kedvelőinek is.
Ha elhagyna az ihlet, készíts magadnak egy matchát és mélyülj el újra az alkotás, a teremtés örömében! Tökéletes összpontosítás és mindig az újdonság erejével ható enyhén csokoládés íz a nyereményed, ha a Teapalota Lucky Matcháját választod!

A hős
Életében a legfontosabb: a siker. Tombol benne az életerő, amikor hatalmat próbál szerezni, vagy a becsületéért harcol. A veszteség elkerüléséért bármire képes, nem adja fel soha. A legerősebb szeretne lenni, bátran cselekszik. Attól fél a legjobban, hogy sebezhetővé válik és legyőzik. Ambiciózus. Általában tűzoltó, katona, mentős vagy csapatjátékos sportoló szokott lenni.
A hős teatársai: a fekete teák
A fekete tea erőt, bátorságot ad a Hős kihívásainak, mindemellett higgadságot nyújt, hogy meleg szívvel és hideg fejjel tudjon döntéseket hozni. Aromái határozottak, mint a hős céljai, mégis segítenek kicsit lágyabbá tenni a kihívásokban talán kicsit megkeményedő lelket.
Gyengédség és karcos erő kiegyensúlyozott összhangja valósul meg a fekete teákban a hős számára! Érd el legnagyobb sikereid a Teapalota Darjeeling vagy Earl Grey fekete teájával!

A lázadó
Gyakran úgy tűnik, hogy nem érdekli mások véleménye. Azt gondolja, hogy a szabályok csak azért léteznek, hogy legyen mit megszegni. Az innovációra és önállóságra törekvés mozgatja. Nem szereti, ha mások befolyásolni próbálják, újdonságokat valósít meg. Ebből az archetípusból kerülnek ki általában a rockzenészek, forradalmárok, szabadságharcosok, az újításokat bevezetők.
A lázadó harmonizáló teái: az ízesített zöld teák
A lázadók hegyeket mozgatnak meg ötleteikkel, de gyakran a türelmetlenség csapdájába esnek és kapkodásból, rossz döntéseket hozhatnak.
Az ízesített zöld teák azonban segítenek neked is megállni egy pillanatra, hogy kihozhasd a maximumot magadból. Az ízesített zöld teák összetett ízvilága pedig kielégíti a lázadó unikális igényét, változatos és izgalmas is egyben.
A Teapalota a Deep forest zöld teát, a Kis Buddha zöld teát vagy a Te puke zöld teát ajánlja a lázadóknak. Igaz, pont ő az a típus, aki az összes teát szereti kipróbálni, méghozzá kíváncsiságból!

A varázsló
Igazi rejtély, mert nem csak mások, hanem a maguk számára is mindig megújulnak. Az univerzum törvényeinek megértésére törekszik és közben az álmait szeretné valóra váltani. Könnyen le tudja nyűgözni a többi embert, mert képességei sokszor túlmutatnak másokon. A varázsló a nyertes megoldásokat keresi. A varázslókból látnokok, feltalálók, sámánok, gyógyítók szoktak válni.
A varázsló harmonizáló teatársai: az oolong teák
Engedi hogy szárnyaljon a lelked, de időben szól, ha vissza kell szállj a földre. Az oolong eredeti jelentése “fekete sárkány”, aki a varázsló hű, misztikus társa a világ felderítésében és titkainak megértésében. A tea nevét a hosszúkásra sodort levelekről kapta. Készíts magadnak egy Milk Oolong vagy Formosa Oolong teát a Teapalota kínálatából, és most te légy, akit elvarázsolnak!
Az oolong segít, hogy ne csak te hozz létre varázslatot, hanem te is a pillanat mágikus hatása alá kerülj! Csodáld meg az oolong sodort leveleinek kibontakozását a vízben, mint ahogy a sárkány is szétterjeszti szárnyait a szélben!

A szerető
Mindent a szeretetért tesz. A munkában és magánéletében is olyan emberekkel igyekszik körbevenni magát, akiket szeret. Ha őt is szeretik, jobb emberré válik. A legeslegnagyobb boldogság számukra, ha szerelmesek lehetnek. Szenvedélye azonban gyakran oda vezet, hogy mindent feláldoz. Külsőleg és belsőleg is igyekszik vonzó maradni. Értékeli a szépséget, élvezi az érzékeknek kellemes dolgokat. Odaadó, szenvedélyes, ő az igazi családcentrikus típusú ember. Lehet belőle csapatépítő személy, barát, rajongó, házastárs.
A szerető harmonizáló teatársai: a gyümölcsteák
A belső egyensúlyt akkor érhetik el, ha megtanulják önmagukat is szeretni, kényeztetni. Ha te is szerető típusú személyiség vagy, akkor próbáld ki a Teapalota Tihanyi levenduláját, a Szicíliai narancs vagy az Áfonya teát! Merülj el a különböző, édes ízek élvezetében, és ne csak a többiek, hanem a saját lelked ápolásával is törődj kicsit. Így megtapasztalhatod majd az igazi egyensúlyt!

A bohóc
Ő az, aki nem csak mondja, de éli is a Carpe diem mondást. Minden pillanatot szeretne élvezni az életben, még egyedül is szeret nevetni. Nem visel álarcot és más emberek falait is képes lebontani. Nem veszi túl komolyan magát, de attól fél, hogy unatkozni fog, vagy untat másokat. Az archetípus árnyékoldala, hogy előfordulnak köztük őrültek, lusták, mohók, sokszor pedig az időérzéküket is elvesztik. Általában humorista, bohóc vagy komikus szokott lenni.
A bohóc teatársa (lelkitársa): a honeybush tea
A folyton viccelődő, nevettető figura állandó, magas fordulatszámon pörgő életét kiegyensúlyozza a honeybush tea, mert neki is szüksége van néha az elmélyült gondolkodásra és relaxációra. A honeybush ásványi anyagai nyugtatnak, csökkentik a félelemérzetet, de édes íze miatt a mosolyodtól a nyugalom percei alatt sem kell lemondanod!
Válaszd a Mézes csók honeybush teát, hogy a nyugalom percei után újra te lehess az emberek vidámságának rugója, az örök bohóc, akit a nevetés és a jókedv éltet!

Az árva/átlagember
Nagyon érzékeny ember, aki gyakran él meg csalódottságot másokban. Társra van szüksége, szeret sorstárssal időzni. Olyan emberekkel szeret lenni, akik hasonló problémákkal küzdenek. Gyakran érzi magát áldozatnak. Embertársaihoz jó, akit sok negatív dolog ér, de nem látja, hogy miért. Neki olyan teára van szüksége, ami megnyitja elméjét a pozitív dolgok felé. Ha reggel elárvultnak érzed magad, igyál egy forró teát, amely felmelegíti a lelket!
Az árva teatársai: az ízesített fekete teák
A fekete tea kiránt a depressziós hangulatból, de nem erőszakos. Az édes ízek simogatva, gyengéden, mégis kellő határozottsággal ébreszti fel reggel is az érzékeny lelkeket.
Ha ennek a típusnak a képviselőjeként szükséged van egy kis támogatásra a kemény világban való helytálláshoz, válaszd a krémesen lágy Irish Cream, a selymesen vaníliás Bourbon vanília, vagy a Toffifee-t idéző Karamel fekete teát. Engedd, hogy a tea erős kézzel vezessen végig a napodon!

Az ártatlan
Örök optimista, állandóan a boldogságot keresi és mindent jónak lát. Fontos neki a szabadság, de közben szeretne a világhoz alkalmazkodni. Leginkább attól fél, hogy hibát követ el és bűnhődnie kell. Optimizmusa segít neki a nehézségeket leküzdeni. Egy kicsit unalmas is lehet, mert annyira naiv, de ugyanakkor hagyománytisztelő, romantikus és álmodozó is.
Az ártatlan teatársai: a virágzó teák
Gyönyörűen kibomló, meseszerű élményt nyújt minden egyes virágzó tea. Ez a teatípus segít az ártatlanok gondolkodásmódját feldobni, a vízben kavargó szirmok és tealevelek örvénylő sokasága felébreszti a te képzelőerőd is. Ráadásul
Válassz magadnak egy Szentelt virág virágzó teát, egy Családi szerencse virágzó teát vagy egy Szerelmes szív virágzó teát és fedezd fel a benned rejlő mélyebb rétegeket!

A bölcs
Szabadon gondolkozik és a világ megértésére törekszik. Ennek érdekében használja intelligenciáját és elemzési képességét is. Folyamatosan bővíti tudását, keresi az új információkat és szinte minden témához hozzá tud szólni, logikusan tud érvelni. Sokszor azonban gondolati síkon marad és nem lép a cselekvés útjára. A bölcs típusból lesznek a kiváló tanárok, mentorok, tudósok, filozófusok, tanácsadók, nyomozók vagy tervezők.
A bölcs teatársai: a mate teák
A mate teák elképesztő hatással vannak az agyműködésre. Ha tanulni, elemezni vagy összefüggéseket meglátni szeretnél, a mate ebben is társad lesz! A tea azonban segít kilépni a komfortzónádból is, nem csak a szellemet, de a testet is frissíti, így végre te is a tettek mezejére léphetsz! Hagyd el az elméleti síkot kicsit és érvényesítsd megszerzett tudásod a realitásban is!
A Teapalota a Mate IQ és a Kókuszos mate teákat javasolja a bölcs személyiségtípusúaknak! Válassz a tested is felpezsdítő mate teák közül és teljesítsd be küldetésed!

A felfedező
Igazi kalandvágyó, merész utazó, akinek lételeme a szabadság. Kalandozásaival az unalmat szeretné elkerülni, de sokszor céltalanul bolyong. Az újdonságokat kutatja, hogy jobb és teljesebb élete lehessen. Akkor igazán boldog, amikor új helyeket és dolgokat fedezhet fel. Attól viszont retteg, hogy megfosztják a szabadságától. Utazásaival a belső üresség és a megfelelési kényszer elől menekül, keresi a tökéletességet, ezt azonban sosem találhatja meg. Ambíciózus és önálló, de hűséges típus is.
A felfedező teatársai: a fehér teák
A fehér tea biztos pontot jelent ugyanis a folyamatosan kalandozó felfedezők számára. A kifinomult ízű, szűzteának is nevezett tea egy kis kellemet és eleganciát kölcsönöz az állandóan mozgó életmódban is. Egy pillanatra megállít és kizökkent a rohanásból, de segít megtartani a téged előrevivő energiákat is! A legkevesebb feldolgozással készülő fehér teák megadják neked azt a pluszt, amit az újdonságok nem mindig tudnak. Meglepetést és megnyugvást tartogat számodra, hogy sose üresedj ki a felfedezéseid során! Az utadon a Teapalota Shou Mei Örök élet fehér teája egy igazi lelkitárs, aki úgy fogad el amilyen vagy!