Az energia életünk alkotóeleme és mindazon dolgok alapja, amit magunk körül látunk. Amikor az energiánk kiegyensúlyozatlan, képtelenek vagyunk jelen lenni, elnyomjuk az érzelmeinket és gyakran letargiát érzünk vagy depresszív tüneteket produkálunk. Az energia áramlásának megakadása egyet jelent bizonyos blokkok képződésével, amik nem engedik, hogy élvezzük az életet, fizikai, érzelmi és pszichológiai betegségekhez vezetnek. Az energia természeténél fogva arra hivatott, hogy áramoljon, emiatt különösképpen fontos, hogy a csatornáinkat, vagyis csakráinkat „tisztán” tartsuk és természetes állapotunkban jelen legyünk a saját életünkben. Ebben segít a csakratisztítás teával. A teától azonnali fizikai és mentális enyhülést tapasztalhatunk, ezért is olyan hatékonyak.
A csakrák (szám szerint 7) az indiai filozófia ezoterikus hagyományai szerint a pszichikai energia központi magjai, hiszen az ember jóval több, mint hús és vér és lénye túlmutat a kézzelfogható elemeken. A csakrák energiaközpontok, melyek a gerincoszlop mentén helyezkednek el. Csakratisztító teákkal kontrolálhatjuk a csakrákban keletkezett blokkokat. Nézzük, milyen csakráink vannak és hogyan oldhatjuk a bennük jelen lévő esetleges feszültséget!

1) Gyökér csakra
A gyökércsakra az érzéseink stabilitásáért, a biztonságérzetünkért felelős. Ha kiegyensúlyozatlanságot érzel a gyökér csakrában, akkor az alábbi tüneteket produkálod:
– nem tudsz kapcsolódni sem magadhoz, sem másokhoz
– alapvető szükségletek miatt aggódsz, mint a pénz, az étel vagy a lakhatás
– folyamatos idegesség
– sosem érzed „otthon” magad, akárhová is mész
– étkezési rendellenességek (elhízás, anorexia)
– emésztési problémák
Csakratisztító tea:
A gyökér csakra revitalizálására ajánlott teák a csakra színével megegyező árnyalatú hibiszkusz és a Goji ízesített zöld tea , mely tele van antioxidánssal és a zöld teának köszönhetően energetizál és frissen tart. Szintén megoldás lehet a Temple of Heaven ízesítetlen zöld tea, mely tudatossá és éberré tesz, segít jelen lenni.
2) Szakrális csakra
A szakrális csakra a szexualitás és a kreativitás központja. Amennyiben kiegyensúlyozatlanság jellemzi a szakrális csakrádat, az alábbi tüneteket fogod tapasztalni:
– elnyomott szexuális energia, diszfunkcionális szexuális élet
– elnyomott érzelmek, képtelen vagy mások felé kinyílni
– letargia, hidegség és közönyösség
– motiválatlanság
– terméketlenség
– menstruációs problémák
– folyamatos derékfájás
– függőségi helyzet és „csimpaszkodás” emberi kapcsolatokban
Csakratisztító tea:
A fahéj, a gyömbér és a vanília enyhítően hatnak a fent említett tünetekre, megnyugtatják és „dédelgetik” az idegeket és segítenek érzéseink megélésében melegséget hoz a mindennapokba.

3) Napfonat csakra
A napfonat csakra a saját magunkról alkotott képért és az identitásunkat meghatározó elemekért felelős. Ha ezekkel az életterületekkel problémád van, valószínűleg kiegyensúlyozatlanság észlelhető a napfonat csakrádban:
– alacsony önértékelés, önbizalomhiány
– nárcisztikus hajlamok
– motiváció és cél hiánya
– folyamatos negatív belső párbeszéd
– elszigetelődés másoktól
– agresszió, indulatkezelési problémák
– probléma a személyes határok meghúzásával
– függőség (szertől vagy emberektől)
– képtelen vagy súlyt felszedni vagy veszíteni
Csakratisztító tea:
Amennyiben a fent említettek közül több is igaz rád, vagy egyesek hatványozottan jelen vannak az életedben, úgy javasoljuk a nyugtató hatású citromfüves teák fogyasztását, hogy kellőképpen el tudj lazulni.
Itt akár azonnal meg is veheted a cikkben említett csakratisztító teákat:
4) Szív csakra
A szív csakra irányítja azt, hogy mennyire vagyunk képesek szeretetet adni és befogadni. A mások felé irányuló érzelmeink területén létrejövő bizonytalanság a következő területeken nyilvánulhat meg:
– bizalmatlanság
– megvetés és utálat mások iránt
– szomorúság, melankólia
– hangulatingadozás
– haragtartás
– féltékenység
– agresszivitás vagy passzív agresszió
– áldozatszerep felvevése, „ mártírkodás ”
– magányosság és elszigeteltség
– birtoklási vágy
– szívproblémák (magas vérnyomás stb.)
Csakratisztító tea:
A Matcha tea kitűnő választás, ha ilyen jellegű érzelmi helyzetekkel küzdesz. Tiszta energiájával, magas minőségével és hosszan tartó erejével a Matcha tea segít, hogy kiegyensúlyozott maradj és éberen tudj a fontos dolgokra fókuszálni.
5) Torok csakra
A torok csakra az önkifejezés és az igazság csakrája. Ha a torok csakra blokkolva van, az alábbiak tapasztalhatók:
– idegesség társadalmi összejöveteleken
– félénkség
– nem tudod rendesen kifejezni magad
– túlzott gátlásosság
– őszintétlenség
– félrekommunikálás kapcsolatokban
– nyaki fájdalom
– torokfájás
Csakratisztító tea:
Kamilla, borsmenta, kakukkfű és általában a gyümölcs teák azok, melyek tisztítják a torok csakrát és segítenek az önkifejezésben és a másokkal való kapcsolatod javításában.

6) Harmadik szem csakra
A harmadik szem csakra a bölcsességnek, a dolgok mélyebb megértésének és a tudásnak a csakrája. Rendellenes működése esetén az alábbi tünetek tapasztalhatóak:
– merev és korlátozó hiedelmek
– túlzottan érzelemmentes, logikai megközelítés minden élethelyzetben
– cinizmus
– fantáziavilágban élsz, aminek nincsen valóságalapja
– egocentrizmus
– gyenge összpontosítás
– könnyen elterelődik a figyelmed
– zavarodottság
– naivitás és tudatlanság
– az akarat és önfegyelem hiánya
– az intuíció képességének elvesztése
– fejfájás
– álmatlanság
– kényszeresség
– mentális betegségek
Csakratisztító tea:
A golgotavirág tea ideális társa a harmadik szem csakra erősítésének. A golgotavirág segít az álmatlanság, a túlzott idegesség, a depresszió, a fejfájás és az általános fájdalom kezelésében. Még azoknak is enyhet nyújthat, akik drogelvonási tünetekkel küzdenek.
A levendula tea szintén rendelkezik olyan nyugtató attribútumokkal, amik az idegesség ellen gyógyírt nyújthatnak. A Tihanyi levendula tea például jeges teaként és forrón is fogyasztható, nyáron a kánikulában enyhet ad, zaklatottság ellen kiváló.
7) Korona csakra
A korona csakra egy felsőbb tudattal köt össze, kulcs a spiritualitásunk megéléséhez. Ha ez a csakra sérült, képtelenek vagyunk csatlakozni magasztosabb eszmékhez és az alábbiakat tapasztalhatjuk:
– spirituális cinizmus
– fásultság
– önpusztítás (pl.:függőségek)
– Isten-komplexus
– a valóságtól való elrugaszkodás
– nyughatatlanság és frusztráltság
– elveszettség érzése
– egzisztenciális depresszió
– magányosság érzete
– üresség
Csakratisztító tea:
A levendula nem csak a harmadik szem csakrára, hanem a korona csakrára is remek hatással van!
A Tihanyi levendula tea egy dús ízvilágú gyümölcs tea, mely aromájával elvarázsol és felébreszti az érzékeket. A levendula segít enyhíteni a fejfájást, fokozza az elme tisztaságát, csökkenti az idegességet és a stresszt, megnyugtatja az idegrendszert, javítja az alvást, segít megőrizni a bőr állagát és a pikkelysömör tüneteit. A levendula bizonyos mértékben semlegesíti a testben keletkezett kárt, amit a szabadgyökök és méreganyagok okoznak, sőt, a levendula valójában segít a szervezetnek az antioxidáns-képzésben.
Összegzés
A gyógynövények és teák az anyaföld ajándékai számunkra, melyek segítenek megtisztítani, egyensúlyba hozni és megerősíteni a testünket és az immunrendszerünket. Nincs is annál jobb, mint egy csésze forró teával leülni a természetben, a teraszon vagy egy parkban és elmélyülni a gondolatainkban. A teafogyasztás gyors és hatékony megoldás lehet, ha el szeretnénk lazulni és csatlakozni szeretnénk a jelen pillanat rezgéséhez. Engedjük a szabad áramlást és segítsük a testünket és lelkünket relaxálni, induljon a csaktratisztítás teával!